„A nevem Song Gitae. Húsz éves vagyok. Csak ennyire emlékszem.” Gitae egy ablaktalan szobában ébred, és fogalma sincs, hogyan került oda – csak a mindig gyengéd Cha Jihun által kiszolgált napi háromszori étkezés állandó ritmusa utal az idő múlására. Nem számít, mennyire hideg vagy csípős Gitae, Jihun csak meleg mosollyal és gyengéd törődéssel válaszol. De a bizalom olyan luxus, amit Gitae nem engedhet meg magának. Nem, akkor nem, amikor az ételt hozó férfi… ugyanaz, aki levágta a lábát.